Az utóbbi 1-2 évtizedben a tumorimmunológiai kutatások előrehaladása, az immunválaszt szabályozó mechanizmusok jobb megismerése új típusú immunterápiás szerek: a T-sejtek aktivációját gátló molekuláris kölcsönhatásokat célzó ellenanyagok kísérleti és klinikai kipróbálásához vezetett. Az újfajta immunstimuláló ágensek prototípusa, a CTLA-4 antagonista ipilimumab alkalmazása jelentette az első olyan kezelésmódot, mely metasztatikus melanómás betegekben, randomizált, kontrollált klinikai vizsgálatban a túlélés szignifikáns meghosszabbodását eredményezte, így 2011-ben bekerült e betegség terápiás arzenáljába. A szintén 2011-ben befogadott, BRAF-inhibitor vemurafenibbel együtt az ipilimumab átalakította az áttétes melanóma standard kezelését, és megnyitotta az utat más immunszabályozó molekulák befolyásolását célzó terápiák számára, melyek közül a PD-1-útvonalat blokkoló ellenanyagok ugyancsak ígéretes klinikai hatást mutattak. Az eddig összegyűlt klinikai tapasztalat alapján az immunstimuláló antitestek a betegek viszonylag kis hányadában eredményeznek objektív tumorválaszt, ami általában hosszabb távon jelentkezik, azonban a reagáló betegek jelentős részében tartós remissziót jelent. A kedvező daganatellenes aktivitás ugyanakkor sok esetben jelentős toxicitással párosul. A súlyos mellékhatások nagy része a konvencionális terápiák okozta mellékhatásoktól eltérő spektrumú, a szervezet fokozott immunaktivitásával összefüggő szervkárosodás. A nem reagáló betegeknek a súlyos mellékhatásoktól való megkímélése, valamint a válaszarány növelése érdekében intenzív kutatások folynak olyan biomarkerek azonosítására, melyek alapján meg lehetne jósolni a kezelés várható hatását. Javíthatja a klinikai hatásosságot továbbá az immunmoduláns ellenanyagok más immunterápiás modalitásokkal, kemo- vagy célzott terápiával való racionális kombinálása.