Az urátkristályok kimutatásának egyszerű módszere formalinfixált szövetmintákon / Bély Miklós, Krutsay Miklós
Bibliogr.: p. 275. - Abstr. hun., eng.
In: Lege Artis Medicinae. - ISSN 0688-4811. - 2013. 23. évf. 5-6. sz., p. 271-275. : ill.
Korábbi dolgozatunkban azt a tételt cáfoltuk, amely szerint a formalinban fixált szövetmintákban azért nem (vagy csak kivételesen) mutathatók ki az urátkristályok, mert ezek a vizes formalinoldatban kioldódnak. Vizsgálataink szerint az urátkristályok kioldódását döntően a hematoxilin-eozin festési procedúra okozza (nem tagadva azt a tényt, hogy vizes oldatban az urátkristályok mérsékelten oldódnak, és a kis mennyiségben lerakódott nátriumurát teljesen kioldódhat a szövetmintákból). A jelen tanulmányunk célja az volt, hogy konkrétan megjelöljük a festési eljárásnak azokat a lépéseit, amelyek az urátkristályok kioldásához vezetnek. Eredményeink alapján az urátkristályok kioldását a festési eljárás során a hematoxilinfestés, az 1%-os vizes lítium-karbonátos kezelés, illetve az acetonos víztelenítés együttesen okozzák. Ajánlásunk szerint az urátkristályok kimutatásának legegyszerűbb szövettani módszere az, hogy a formalinban fixált és a hagyományosan beágyazott szövetminták deparaffinált festetlen (kanadabalzsammal és fedőlemezzel fedett) metszeteit polarizált fényben vizsgáljuk. Korábbi dolgozatunkban azt találtuk, hogy a hematoxilineozinnal festett és urátkristályokat nem tartalmazó szövetminták natív (festetlen) metszetein az urátkristályok az esetek több mint kétharmadában kimutathatók maradtak. Azokon a hematoxilin-eozinnal festett metszeteken pedig, ahol az urátkristályok polarizált fényben eredetileg is kimutathatók voltak, a natív festetlen metszetekben sokkal nagyobb tömegben maradnak meg, azaz a festettekhez képest lényegesen mérsékeltebb az oldódás.