Poszttranszplantációs diabetes mellitus kockázati tényezői és hatása az allograft funkciójára - 5 év beteganyagában / Borda Bernadett [et al.]
Bibliogr.: p. 20. - Abstr. hun., eng.
In: Diabetologia Hungarica. - ISSN 1217-372X, eISSN 2560-0168. - 2013. 21. évf. 1. sz., p. 15-20. : ill.
A sikeres vesetranszplantáción átesett, működő grafttal élő betegek körében bekövetkező halálozás közel 40%-a valamilyen cardiovascularis megbetegedésre vezethető vissza. Ebben a betegcsoportban a cardiovascularis szövődmények kialakulásának egyik igen fontos rizikófaktora a későn felismert és emiatt sokáig kezeletlenül maradó poszttranszplantációs diabetes mellitus (PTDM). Munkánk célja a PTDM gyakoriságának, rizikófaktorainak és az allograft funkciójára kifejtett hatásának elemzése volt. A vizsgálatba 287 olyan beteget vontunk be, akik 2005. január 1-eje és 2010. december 31-e között vesetranszplantáción estek át és a szervátültetést megelőzően nem szenvedtek cukorbetegségben. A betegeket szénhidrátanyagcsere-állapotuk alapján négy csoportba (normális, emelkedett éhomi vércukor, csökkent glukóztolerancia és PTDM) soroltuk. A donorokra, a recipiensekre és az alkalmazott immunszuppresszióra vonatkozó adatok alapján felmértük a cukorbetegség kialakulásának kockázati tényezőit. A vizsgálati periódusban a szérum kreatininszintje és a becsült glomerularis filtrációs ráta (eGFRCG) elemzésével nyomon követtük a vese funkcionális változását is. Betegeink körében a PTDM gyakorisága 16%-nak bizonyult. A PTDM kialakulását a testtömeg (p=0,003), a testtömeg-index (p=0,0002), valamint a recipiens életkora (p=0,0005) egyaránt befolyásolta. Az immunszuppresszív szerek potenciális hatásának analízise azt mutatta, hogy a PTDM gyakrabban fordult elő tacrolimust szedőknél (28,8%), mint cyclosporin-A alkalmazása esetén (9,2%, p=0,004). A mycofenolat mofetil és a sirolimus ezzel szemben nem bizonyult diabetogen hatásúnak. Egy évvel a transzplantációt követően a szérumkreatinin (p=0,48) és az eGFRCG (p=0,67) vonatkozásában a diabeteses és a normális szénhidrát-anyagcseréjű betegek között nem találtunk különbséget. Öt évvel a transzplantáció után azonban a fenti két betegcsoport között a szérum kreatininértéke szignifikáns különbséget mutatott (220+-28pmoJ/I és 157+-44, p=0,001), míg a eGFRCG vonatkozásában nem tapasztaltunk érdemi eltérést (p=0,82). Vizsgálataink alátámasztják azt a megfigyelést, hogy vesetranszplantációt követően a PTDM kialakulásának a kockázata növekszik. Az immunszuppresszív kezelés megválasztásában és a betegek követésében ezért fokozott figyelmet kell fordítani a szénhidrátanyagcsere-zavar kialakulásának lehetőségére.