A Down-szindrómások járás- és önellátási képességének fejlettségét befolyásolja a testsúlyuk alakulása, ezzel nagymértékben definiálva életminőségüket. A vizsgálat célja: az intézetben és családban élőknél a body mass index meghatározása és a járásra, önellátásra, mint két objektív életminőségi faktorra gyakorolt hatásának feltárása. A 3-35 év közötti családban élő Down-szindrómások adatgyűjtése hét, míg az intézetben élőké tizenhárom megyére terjedt ki, 2008 márciusa és 2010 decembere között. A vizsgált 183 esetből 76 fő bentlakásos intézetben, 107 fő családban élt. Keresztmetszeti vizsgálat nem véletlenszerű mintaválasztással történt. A saját szerkesztésű kérdőívet védőnők és gondozónők töltötték. A felnőttek 50,6%-a, a gyerekek 26,1%-a tartozott a túlsúlyos, illetve elhízott kategóriába. A vizsgáltak 41,5%-a intézetben, 58,5%-a családban élt. A tartózkodási hely szignifikáns kapcsolatot mutatott a testtömeg index alakulásával (p<0,001). A családban élőknél a túlsúlyosak, elhízottak, az intézetben élőknél a soványak jelentek meg hangsúlyosan. A járás- és önellátási képesség tekintetében a családban élők jelentősen magasabb fejlettséget értek el (p<0,001). A testsúly lemaradása szignifikánsan rontotta a járás- (p=0,001) és önellátási képességet (p=0,008), míg a túlsúly illetve elhízás kevésbé befolyásolta negatívan. Megdőlni látszik az a tétel, mely szerint a Down-szindrómások fokozottabban hajlamosak elhízásra, mint az átlagember. Ugyanakkor a felnőttek kedvezőtlen súlygyarapodása felhívja a figyelmet a rendszeres mozgás és az egészséges táplálkozás szükségességére. Az intézetben élők szignifikánsan alacsonyabb testtömeg indexe és az ezzel együtt járó alacsony járás- és önellátás fejlettsége a bentlakásos intézmények sürgető megreformálását vetíti előre. Az intézeti lét negatívan irányba befolyásolja a járás- és önellátási képességet, és ezzel számottevően rontja a Down-szindrómások életminőségét.