Jól ismert a szív és a vese közötti funkcionális kapcsolat. Az elmúlt időszakban a cardiorenalis szindróma több formáját is leírták. A kérdés jelentős a napi gyakorlat szempontjából, hiszen az elsődlegesen kialakuló kórkép lefolyását és következményeit alapvetően befolyásolja a másodlagos károsodás mértéke és kezelésének lehetőségei. Ráadásul szívbetegség miatt alkalmazott terápia következtében károsodhat a renalis hemodinamika, vagy éppen a mellékhatások miatt tovább romlik a klinikai állapot. A kacsdiuretikumok egyértelműen csökkentik a vénás pangást, de neurohormonális aktivációt és a gromelurusfiltrációs ráta csökkenését is eredményezik. A heveny kórképekben alkalmazott mineralokortikoid-receptor-antagonista kezeléssel kapcsolatos rendelkezésre álló adatok száma egyelőre kevés. Az inotrop szerek egyrészről javítják a hemodinamikai állapotot, másrészről szinte kivétel nélkül fokozzák az aritmiahajlamot és a mortalitást (a levosimendan kivételnek tűnik). Az aquareticumok javítják ugyan a tüneteket, de nincsenek bizonyítékok a mortalitás javulására. A natriureticus peptid neseritid a vizsgálatokban valamelyest javított a tüneteken, de a kemény végpontokat tekintve nem hozott pozitív eredményt. A vasodilatatorok javítják a hemodinamikát, de hipotonizáló hatásuk erősen korlátozza az alkalmazhatóságukat. Az ultrafiltráció hatékonysága és hosszú távú jótékony hatása tekintetében további evidenciákra várunk. Mindezen terápiás nehézségek miatt a heveny cardiorenalis szindrómában szenvedő betegek ellátása komplex feladat, amely feltételezi az intenzív terápiában jártas szakorvos, a vesegyógyász és a szívgyógyász szoros együttműködését. A jelen közlemény elsősorban a szívgyógyász szemszögéből foglalja össze a heveny szívelégtelenséggel szövődött heveny vesekárosodás, azaz az 1-es típusú cardiorenalis szindróma kórélettanát és az abban szenvedő betegek ellátásának lehetőségét.