Célkitűzés, kérdésfelvetés: A sarcoidosis sokrétű lefolyásából, spontán gyógyulási hajlamából adódóan a tanulmányok nehezen összevethetők, és az inhomogén betegcsoportok sok kérdést hagytak tisztázatlanul. Ma is nyitott kérdés, hogy a szisztémás corticosteroid-kezelés rövid idejű előnyei mellett miként hat a hosszú távú eredményekre. Betegek és módszerek: a szerző 1970 és 2000 között gondozott és követett 357 sarcoidosisos betegének késői gyógyulási eredményeit értékelte. Eredmények: I. stádiumban 82,9 %-ban (gyakran spontán), II. stádiumban 83,3 %-ban (gyakran terápia hatására), III. stádiumban 50 %-ban a folyamat remisszióba került. A betegség IV. stádiuma irreversibilis tüdőfibrosissal 20 betegnél (5,6 %) fejlődött ki. 4 betegnél (1,1 %) a sarcoidosis direkt halálok volt. 65 esetben (18,2 %) lépett fel recidíva, 34 esetben (9,5 %) a betegség krónikussá vált és évtizedeken keresztül steroidkezelést igényelt. Míg az I. stádiumban a késői légzésfunkció nem mutatott eltérést a kezelt és a nem kezelt betegek között, addig a II-III. stádiumú betegcsoportban 12-15 %-kal jobb eredményt adott a steroiddal kezeltek javára. A FEV, 150 ml-t, az FVC 250 ml-t meghaladóan javult. Következtetés: A légzésfunkció és a CO diffúziós kapacitás folyamatos monitorozása elengedhetetlen a gondozás folyamán. A krónikus, steroid-dependens formákban a terápia elhagyása nagyobb veszélyt jelent a betegre, mint a kezelés kapcsán fellépő mellékhatások. A kezelés időpontjának halasztása életet veszélyeztető szövődményeket eredményezhet.