Célkitűzés: Vizsgálatunk célja annak tanulmányozása volt, vajon milyen tényezők játszanak szerepet medencevégű fekvés esetén a várandósságok befejezésének módjában, illetve hogyan alakult az utóbbi időben a medencevégű fekvés kapcsán a császármetszések aránya. Betegek és módszerek: Az Országos Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet kötelező jelentésen alapuló adatbázisát vizsgáltuk. Összesen 31953 medencevégű fekvéssel szövődött egyes terhesség és szülés adatát dolgoztuk fel. Ebből 7893 (24,7%) hüvelyi szülés volt, és 24 060 (75,3%) császármetszés. A vizsgált időszak tíz év, az 1997-től 2006-ig terjedő időszak volt. Eredmények: A császármetszés aránya 62,6%-ról 84,2%-ra emelkedett. A primiparáknál jóval nagyobb a császármetszés aránya (85,8%), hozzájuk képest a másodszor szülő nőknél már alacsonyabb 69,3%, OR=0,38), a többedszer szülő nőknél pedig még kisebb (55,2%, OR=0,20). Hajlamosító tényezők a császármetszésre: az 1-es típusú (OR=2,5) és a 2-es típusú diabétesz (OR=3,6), a terhességi cukorbetegség (OR=2,1) és a hypertonia (OR=3,8), valamint az olygohydramnion (OR=3,44). A szülés azonban szignifikánsan korábban zajlott a hüvelyi úton szült csoportban (36,9 vs. 37,9 hét), ennek megfelelően nagyobb volt a koraszülés aránya (24,8% vs. 17,9%). A magzati súlyok szignifikánsan kisebbek voltak a hüvelyi úton szült csoportban (2722g vs. 3032g), nagyobb volt a lányok aránya (54,3% vs. 51,9%) és szignifikánsan alacsonyabb az 5 perces Apgar-érték (8,4 vs. 9,4). A hüvelyi úton szültek között nagyobb volt a méhen belüli elhalás (8,0% vs. 0,4%, OR=0,046), a posztnatális halálozás (3,1% vs. 1,2% OR=0,37) és ennek következtében a perinatális halálozás aránya is (10,9% vs. 1,5%, OR=0,13). Következtetések: A császármetszés szempontjából független előrejelzőnek tekinthető az anyai életkor, az előzetesen lezajlott egy halvaszülés, a születés utáni, kettő vagy több elhalás, az előzetes spontán vetélés, a korábbi egy terhességmegszakítás, a 2-es típusú cukorbetegség, a gesztációs diabétesz, a terhesség alatti hypertonia, a polyhydramnion és az olygohydramnion, a szülés alatti vérzés, a fenyegető magzati asphyxia, az elhúzódó tágulási szak, valamint a magzati retardáció, a makroszómia és a magzati fejlődési rendellenességek. A szülés ideje (hetenként 5%-kal), az idő előtti burokrepedés, a magzat neme (leány), valamint a méhen belüli elhalások csökkentik a császármetszés esélyét. Eredményeink megegyeznek a nemzetközi irodalomban szereplő adatokkal, miszerint a magzati mortalitási és morbiditási mutatók jobbak a császármetszés útján világra hozott medence-végű magzatok esetében. Ettől függetlenül, megfelelően válogatott esetekben, egyéb terhességi szövődményektől mentes várandósságokban a hüvelyi szülés ugyanolyan biztonságos és eredményes lehet, mint a császármetszés.