Több mint 20 éve jelent meg a daganatos betegek fájdalomcsillapításával foglalkozó első könyvem. Ebben ezt írtam: "A fájdalom megítélésében elsősorban a fájdalmat elszenvedő beteg közlésére vagyunk utalva. Másképpen kifejezve, a fájdalom teljesen szubjektív tünet, így direkt mérése nem megvalósítható. A fájdalom mérése nélkül kezelni a fájdalmat azonban olyan, mintha vérnyomás mérése nélkül kezelnénk a magas vérnyomást. A sikeres fájdalomcsillapító kezeléshez, illetve még inkább új fájdalomcsillapítók értékeléséhez a fájdalom lehetőleg objektív mérése szükséges. A fájdalommérési módszerek lényege nem az, hogy eldöntsük van-e a betegnek fájdalma vagy sem, hanem hogy megbízható és feldolgozható információt kapjunk a fájdalom intenzitásáról és minőségéről". A fenti gondolatok mind a mai napig helytállóak. Ennyi idő eltelte után is meg kell állapítani, hogy a fájdalom rutinszerű mérése a terápiában még mindig nem valósult meg. Ugyanakkor a randomizált, kontrollált, kettős vak klinikai vizsgálati módszertan a fájdalomcsillapítók fejlesztésében is teret nyert, ehhez viszont a beteg által elszenvedett fájdalom számszerű adatokban történő értékelése, vagy a fájdalomcsökkenés mértékének meghatározása elengedhetetlen.