A perinatalis hormonális imprinting fogalma először 1980-ban jelent meg és azóta széleskörűen elterjedt. Az imprinting a fejlődő receptor és a megfelelő hormon első találkozásakor megy végbe - valószínűleg a DNS metilációs mintázatának megváltozása által -, és hatása a sejtek utódgenerációiban élethossziglan tart. Szükséges a receptor kötési képességének teljes kialakulásához. A fejlődő receptorhoz azonban egyéb - a célhormonhoz hasonló - molekulák (receptorszinten ható hormonanalógok, gyógyszerek, vegyszerek, környezetszennyező anyagok) is kötődni képesek, ugyancsak életre szóló hibás imprintinget hozva létre. Ez kóros állapotokat okozhat. Később kiderült, hogy egyéb kritikus periódusokban, mint a pubertás, szintén imprinting jöhet létre, sőt differenciálódó sejtekben az élet bármely szakaszában. Az imprinting a szülőről az utódra is átadódik, azaz epigenetikusan öröklődik, valószínűleg emberben is. A központi idegrendszer is (hibásan) imprintálódhat, ami a dopaminerg, szerotonerg és noradrenerg rendszert tartósan befolyásolja, így a szexuális és szociális magatartás zavaraiban is megmutatkozik állatkísérletekben. Korunkban a hibás imprinting létrejötte elkerülhetetlen a gyógyszerek, vegyszerek tömege, az ételekben levő hormonszerű anyagok (például szójafitoszteroidok) és a környezetszennyezés miatt. A szerző különösen kiemeli az oxitocinnak, mint imprinternek veszélyességét, mivel igen széles körben alkalmazzák, miközben imprintingje döntően érintheti az érzelmi és szociális szférát és egyes betegségek - mint az autizmus, szkizofrénia és Parkinson-kór - fellépését. A perinatalis imprinterek veszélyessége azért is nő, mert az imprinting átöröklődve befolyásolhatja az emberi evolúciót.