A hipertónia a leggyakoribb kardiovaszkuláris kockázati tényező. Ismert, hogy posztmenopauzában növekszik (a premenopauzában lévőkhöz képest megduplázódik) a hipertónia előfordulása, de ennek diagnózisa sajnos gyakran késik. A menopauza előtt az ösztrogének vazodilatatív hatásukkal a vérnyomás csökkentése irányában hatnak, azonban a posztmenopauzális ösztrogénszint csökkenése, illetve az életkor növekedése miatt rugalmatlanná váló erek egyaránt a vérnyomás-emelkedés irányába hatnak. Mindezek a tényezők a hipertónia prevalencia növekedését eredményezik posztmenopauzában. Az elhízás, a fizikai aktivitás csökkenése és a fokozott sóbevitel az előbbi tényezőkhöz társulva fokozott kockázatot jelentenek a posztmenopauzális hipertónia kialakulásához. Posztmenopauzális nők esetében nagy jelentőségű, hogy időben diagnosztizáljuk a hipertóniát, mivel ezzel jelentősen csökkenthetjük a stroke, illetve a miokardiális infarktus kialakulásának kockázatát, illetve a korai halált. A posztmenopauzális hipertónia kezelésében kiemelkedő szerepe lehet a kedvező metabolikus hatásokat kifejtő és a centrális szimpatikus aktivitást csökkentő rilmenidinnek.