A non-HDL-koleszterin (non-HDL-C) a kezelési irányelvekben az LDL-koleszterin (LDL-C) után mint másodlagos elérendő cél szerepel, különösen magas triglicerid (TG)-szinttel járó állapotokban (így diabéteszben), de rutinszerű alkalmazása nem általános. Vizsgálatunk célja a napi gyakorlatból nyert lipidterápiás eredmények alapján annak meghatározása volt, hogy az LDL-C célérték elérés prioritásával szemben a non-HDL-C célérték elsődleges figyelembevétele mennyivel sikeresebb terápiás stratégiát eredményezhet. A MULTI GAP (MULTI Goal Attainment Problem vizsgálatsorozat 2010 és 2011 évben regisztrált 2674 cukorbetege közül az LDL-C 2,5 mmol/l-es értékét 41,7%, az 1,8 mmol/l célértéket 26,1% érte el, ugyanakkor a 3,3 és 2,6 mmol/l non-HDL-C-szintet 37,8% és 17,7%. A 2,5 mmol/l-es LDL-C alatt lévő kezelt cukorbeteg közül 261 beteg esetében volt a non-HDL-érték a 3,3 mmol/l célérték felett. Ez 23,4%-a az LDL-C célértéken lévő betegeknek. Ez azt jelenti, hogy a 2,5 mmol/l LDL-C célértéken levő betegek közel negyede nem éri el az ugyanannak a kockázati kategóriának megfelelő non-HDL-C célértéket. Az eredmények szerint a non-HDL-C egy fontos kiegészítő paraméter a kockázatbecslésben, amelynek létjogosultsága (az ajánlásoknak megfelelően) magas TG-szint esetén kiemelkedő. Nagyobb gondot kell fordítanunk a non-HDL-C figyelésére ahhoz, hogy hatékonyabban tudjuk csökkenteni a reziduális lipid és kardiovaszkuláris kockázatot. Megfontolandó a terápiás irányelvekben a kötelező ellenőrzésének előírása.