Az arthritiseket el kell különíteni a degeneratív reumatológiai népbetegségektől, a "reumától". Míg a legtöbb mozgásszervi kórkép idült, és ritkán jelent sürgősségi szituációt, addig a gyulladásos kórképekben számos hirtelen fellépő, alarmírozó, szakorvosi beutalást indokoló állapot alakulhat ki. A mai elvek szerint rheumatoid arthritisben (RA) mindig a remisszióra, a betegségaktivitás csökkentésére kell törekednünk. A szakorvos, az arthritis centrumok irányításával ma már a legtöbb beteg nyugalomba hozható. Hirtelen jelentkező betegségaktivitás-fokozódás mindenképpen beutalást igényel. Nagyon fontos az RA aktivitási és prognosztikai markereinek ismerete, ha ezekben változás következik be (sokszor a klinikai aktivitás jelentkezése előtt), arra is figyelni kelt. Az extraartikuláris manifesztációk ("szisztémás RA") a betegek kisebb részében jelentkeznek, de rosszabb prognózist jelentenek. Az alulkezelt, tartósan aktív alapbetegség következtében a kardiovaszkuláris morbiditás és a mortalitás, a szekunder oszteoporózis és a tumorok rizikója, a fertőzések gyakorisága megnő, és végső soron ezek jelentik az igazi kockázatot. Végül, a gyógyszerelés ellenőrzése általában az alapellátásban történik, így ismerni, figyelni kell a mellékhatásokra. Az RA-s beteg gondozása a szakorvos és a kezelőorvos szoros kooperációját igényli.