Bevezetés: Csak néhány vizsgálat foglalkozott az acenocumarol és a warfarin összehasonlításával mélyvénás trombózis kezelésében. Magunk a legújabb ajánlások figyelembevételével a D-dimer és a duplex UH vizsgálatával ellenőriztük a terápia hatékonyságát. Célok: Megvizsgálni a két alvadás-gátló gyógyszer hatékonyságát és biztonságosságát fél éves kezelés során. Módszerek: Száz egymást követően jelentkező, mélyvénás trombózisban szenvedőt vontunk be a klinikai vizsgálatba. A betegek fele acenocumarol (A), másik fele warfarin (W) terápiában részesült. Hat hónapig folytattuk a kezelést a gyógyszerek olyan dózisában, hogy az INR 2-3,5 között legyen. Ezt követően elvégeztük a kontroll vizsgálatokat (fizikális vizsgálat, duplex UH, D-Dimer) és meghatároztuk a teljesen-, a részlegesen- és a nem rekanalizálódott mélyvénás trombózis arányát mind az acenocumarollal, és warfarinnal kezelt betegekben. Eredmények: Az INR meghatározások száma nem mutatott szignifikáns különbséget a két csoportban (A csoport: 442, W csoport: 416 vizsgálat). Az INR értékek a terápiás tartományban voltak az A csoportban 71,2%-ban a W csoportban 74,5%-ban. A gyógyszerek dózisát változtatni kényszerültünk az A csoportban 129, a W csoportban 84 alkalommal (p = 0,0025). A kontrollok során az A csoportban 46%-ban, a W csoportban 52%-ban az INR a terápiás tartományban volt, vagyis optimálisan hatásos. A hat hónapig tartó kezelés végére az optimálisan kezelt betegek 91,9%-a teljesen rekanalizálódott. A nem optimálisan kezelt betegeknek csak a 80,4%-a rekanalizálódott teljesen. A minor vérzéses szövődmények száma a W csoportban 4 az A csoportban 3, a maior vérzések száma: mindkét csoportban 1-1 és az összes vérzéses események száma 5 (W csoport) és 4 (A csoport) volt. Következtetés: A warfarinnal kezelt betegek csoportjában az INR értékek stabilabbak voltak. Mindkét vizsgált betegcsoportban a teljes rekanalizálódás aránya attól függött, hogy milyen stabilan tudtuk az INR értéket a terápiás tartományban tartani.