Az uraemiás szindróma és állapot elsősorban a veseelégtelenség következtében felhalmozódó uraemiás toxinok eredményeképpen jön létre. Egyre nagyobb figyelem fordul az uraemiás toxinok eltávolításának lehetőségei felé, amely már nemcsak a dialíziskezelést jelenti, hanem a táplálkozással kapcsolatos speciális meggondolásokat, illetve a toxinokat megkötő, termelődésüket csökkentő lehetőségeket vizsgálja. A krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek és a vesepótló kezelésben részesülők morbiditásában és mortalitásában kiemelt szerepet játszanak a cardiovascularis kockázatot is fokozó uraemiás toxinok. Ezek közé tartozik a cardiorenalis kockázatot növelő, dialízissel nehezen eltávolítható, fehérjéhez kötött endogén uraemiás toxin, az indolcsoportba tartozó indoxil-szulfát. Mai ismereteink szerint az indoxilszulfát vasculonephrotoxicus anyag, a renalis és cardiovascularis betegségek progresszióját fokozó uraemiás toxin. Az uraemiás toxinok között is különös jelentőséggel bír az a tény, hogy redox potenciája révén egyszerre antioxidáns és oxidatív stresszt okozó hatású, és a saját bélrendszerünkben képződik. Szérumkoncentrációja a táplálkozástól, illetve a tubularis funkciótól függ, ezért képes a glomerulusfiltrációs rátától függetlenül is jelezni a krónikus veseelégtelenség progresszióját. Az indoxil-szulfát sikeres eltávolítása csökkenti a morbiditást és mortalitást, illetve növeli a túlélést. Mindezek alapján lehetséges célpontja, befolyásolási területe lehet az uraemia csökkentésének krónikus veseelégtelenségben. A pro- és prebiotikumokkal együtt alkalmazott orális adszorbensek ígéretesebb indoxil-szulfát-befolyásolási lehetőséget jelentenek.