A diabetes mellitus és a hipertónia prevalenciája az elmúlt évtizedekben járványszerűen emelkedik, meghaladva a korábbi mértéktartó becsléseket. Napjaink egyre nagyobb létszámú és arányú időskorú népességének körében is jellemző e betegségek gyakori, együttes előfordulása. A két betegség makrovaszkuláris (kardiális, cerebrális és alsó végtagi érrendszeri), mikrovaszkuláris, idegrendszeri és egyéb szövődményei a betegek életminőségét és életkilátásait egyaránt jelentősen rontják. Az időskorban fellépő kvázi patológiás változások és polimorbiditás növelik a komplikációk esélyét. Megváltoznak a gyógyszerek farmakokinetikai tulajdonságai, nagyobb a mellékhatások esélye. Felértékelődik a kezelés biztonsága. Előnyösek a retard, megbízhatóan 24 órás hatású készítmények és a fix kombinációk. Mindezekhez egyéni mérlegelésre, bizonyítékokon alapuló kezelésre van szükség. Örvendetes módon szaporodnak azok a magas szintű evidenciák, amelyekre az idős cukorbetegek antihipertenzív kezelését építhetjük. A legtöbb megfigyelés az ACE-gátlók, ARB-k, kalciumantagonisták és a diuretikumok közé sorolt indapamid terápiás hasznát támasztja alá.