Reményeim szerint az adatok közlésével sikerült hozzájárulni a két világháború közötti társadalomról kialakult sematikus kép finomításához. Az első és legfontosabb megállapítás, hogy a kettős társadalom-elmélet, mint a társadalmi modellek többsége, túlzottan leegyszerűsítő. A szabadpályákat egységesen kezelni nem lehet. A gyógyszerészeknek, mint az a fenti adatokból is kiderült, egészen más jellegű társadalmi kihívásokkal kellett szembenézniük. A zsidókérdés, ami a többi szabadpályán kétségtelenül fontos volt, itt kevésbé jelentős. Meggyőződésem szerint a felekezeti megoszlás a struktúraképző elemek egyik, ráadásul fontos eleme, de kizárólagos struktúraképző változóvá tétele rontja a társadalmi folyamatok megértésének esélyét. A pálya gyors elnőiesedése, a mobilitás gyengesége és folyamatos gyengülése, az erős gyógyszerészi önrekrutáció sokkal jobban jellemzik a pálya természetét és sajátos kihívásait, mint a zsidókérdés, mely véleményem szerint ráadásul nem a gyógyszerészi társadalomból magából fakadt, hanem a külső politikai környezetből. A két háború közötti gyógyszerészpályát az alsó osztályok számára zárt és egyre zártabbá váló csoportként jellemezhetnénk, ahol egyre erősebb önrekrutáció tapasztalható. A pálya effajta zártsága az új patikák alacsony számával erős összefüggést mutat. Egyedül a nők arányának gyors emelkedése utal a pálya nyitottságára vagy épp ellenkezőleg a válságára, csökkenő presztízsére.