A rosszindulatú daganatos megbetegedések megelőzése hazánkban is az egyik legjelentősebb népegészségügyi kihívás, mind az elsődleges, mind a másodlagos megelőzés terén sok a teendő. Ezt támasztják alá az ugyan javuló, de az Európai Unióhoz képest még mindig jóval kedvezőtlenebb népegészségügyi mutatóink is. A szerzők megpróbálnak egy olyan modellt felvázolni, amely alapja lehet egy komplex daganatmegelőző programnak. A kulcsszereplők a háziorvosok, illetve az alapellátó rendszer dolgozói. A modell magában foglalja a molekuláris módszerek bekapcsolását a rendszerbe, valamint a páciensirányítás lehetséges útjait is. A modell nagy jelentőséget tulajdonít a kockázatbecslésnek, amely alapján a magas rizikójú páciensek kiemelhetőek és továbbirányíthatóak. Az elsődleges megelőzés egészségfejlesztő, oktatási vonatkozásait a háziorvossal szoros együttműködésben dolgozó asszisztens, ápolónő, védőnő, valamint az oktatási struktúra résztvevői végeznék. A leginkább orvosi feladatot jelentő másodlagos megelőzésnek a modell szerint több pillére van, az egyik a különböző alapellátási hálózatokat, a másik pedig a különböző szakorvosokat jelenti. Mindehhez elengedhetetlen egy megfelelő, a morbiditási adatokat is tartalmazó adatkezelő rendszer, valamint a megfelelő finanszírozás. Kulcskérdés még az egészséges vagy még tünetmentes páciensek megnyerése, amelyhez paradigmaváltásra van szükség.