Az akut szívelégtelenség egy súlyos, magas mortalitású kórkép, amelyet az idős populációban a nem tervezett hospitalizációk leggyakoribb okaként tartanak számon. Az esetek kb. 90%-ában pangásos tünettannal jelentkezik, amelynek kezelésében elsősorban kacsdiuretikumokat alkalmazunk. Komoly problémát jelent azonban, hogy az esetek egy részében a kacsdiuretikumokkal szemben rezisztencia alakul ki. Ezen esetekben az alkalmazott vízhajtókezelés ellenére nem megfelelő az ürülő vizelet mennyisége. A diuretikumrezisztencia amellett, hogy hosszabb hospitalizációs időt és nem megfelelő ütemben javuló, pangásos tünettant eredményez, bizonyítottan rosszabb prognózist jelent, mint a megfelelően kialakuló diuretikus válasz. Így a rezisztencia áttörése fontos probléma, amelyre egyéb támadásponton ható vízhajtók hozzáadása jelenthet megoldást. Közülük a legszélesebb körben vizsgáltak a tiazid típusú és tiazidszerű diuretikumok. Ezek, bár korábbi kutatási eredmények alapján hatékonyak lehetnek a rezisztencia kezelésében, korai mellékhatásprofi ljuk jelentősen befolyásolhatja a betegek túlélését, így ez idáig kombinált alkalmazásuk nem terjedt el széles körben. A témában nemrégiben megjelent CLOROTIC trial azonban új, ígéretes eredményeket szolgáltatott a kérdéskörben, így összefoglaló közleményünkben ezek tükrében vizsgáljuk a tiazidok lehetséges alkalmazását az akut szívelégtelen populációban kacsdiuretikumrezisztencia fennállása esetén. Kulcsszavak: tiazidok, kacsdiuretikumok, akut szívelégtelenség, diuretikumrezisztencia