A kiégés az egyik legsúlyosabb munkahelyi veszélyforrás, amely a pedagógusszakmát is erősen érinti. Narratív irodalmi összefoglalónkban a kiégés kutatásának kezdeteit is feltüntetve tekintjük át az aktuális kérdéseket a definíció, méréstan, a háttérokok és a prevenciós megközelítések terén - fókuszálva a tanárokkal kapcsolatos relevanciákra. A diverzifikált módszertan nehezíti az előfordulás pontos mérését és a kezelési protokollok kialakítását is. A kiégés kutatásának kezdetén a Maslach és munkacsoportja által létrehozott modell vált dominánssá, amely a mai napig a legelterjedtebb, de mivel sok kritika éri, számos új mérőeszköz alakult ki. Napjainkban a konszenzusra való törekvés a jellemző szintetizáló definíciókkal és mérőeszközzel. A munka- és szociálpszichológiai megközelítés mellett - amely ennek a cikknek is alapját képezi - a kiégés klinikai megközelítését is érintjük. A kiégés mint folyamat pontosabb feltérképezése pedig hozzájárul a személyre szabottabb prevenció kialakításához. A legújabb kutatási eredmények fényében összegezzük, hogy milyen egyéni és szervezeti szintű tényezők milyen differenciált hatással bírnak a kiégés mértékének alakulására. Végül kitérünk arra, hogy mindezeket az egyéni és szervezeti szintű tényezőket, illetve ezek interakcióit figyelembe véve melyek a leghatékonyabb prevenciós megközelítések - különösen az általános és középiskola világában.  Kulcsszavak: kiégés, stressz, tanárok, megelőzés, narratív irodalmi áttekintés