Célkitűzés: A rákos megbetegedések száma rohamosan növekszik, csak 2020-ban 19.3 millió új esetet és közel 10 millió daganat következtében történő elhalálozást regisztráltak szerte a világban. A szégyen és a rák kialakulásával kapcsolatos önhibáztató gondolatok jelentős mértékben rontják a betegek életminőségét, szignifikáns kapcsolatban állnak a gyengébb alkalmazkodással és fizikai egészséggel, ami arra enged következtetni, hogy ezen negatív érzelmek rizikó tényezők lehetnek a rákos betegségek negatív végkimenetelét illetően. A stigmatizáció pedig bizonyítottan okozhat olyan kínzó érzelmi tüneteket, mint a szégyen, ami depresszív tünetek kialakulásához vezethet, mellyel a beteg megküzdési kapacitása és jól-léte romolhat, ezzel emelve a mortalitás kockázatát. Minderre megoldást jelenthet a magas szintű önegyüttérzés, mely szignifikánsan csökkenti a szégyenszintet, a depressziót a szorongást és a stigmatizációt, míg szignifikánsan emeli az életminőség szintjét. Jelen kutatás célja, hogy melldaganatos nők körében feltárja a szégyen, a stigmatizáció, a depreszszió és az önegyüttérzés kapcsolatát és alátámassza az önegyüttérzés alapú intervenciók hatékonyságát ezen betegek körében. Módszer: Jelen kutatás önbeszámolós, online kérdőíves, keresztmetszeti vizsgálatként zajlott, olyan 18-45 életév közötti melldaganatos nők részvételével, akiket az elmúlt 2 évben diagnosztizáltak és távoli áttéttől mentesek voltak (életkoruk átlaga: 39,05, szórás: 7,37). A konstruktumok mérésére olyan standardizált mérőeszközök segítségével kerültek felvételre, mint a Szégyen Élmény Skála (ESS), a Stigmatizáció Krónikus Betegségekben Kérdőív (SSCI-8), a Kórházi Szorongás és Depresszió Skála (HADS) és az Önegyüttérzés Skála (SCS). A kutatási célok tesztelése hierarchikus regresszióval, korrelációs és mediációs elemzésekkel történt. Eredmények: A stigmatizáció pozitív és erős (r = 0,56, p < 0,01), míg az önegyüttérzés negatív és erős kapcsolatot és hatást (r = 0,71, p < 0,01) mutat a testi szégyennel. Az önegyüttérzés a melldaganatos nők egyetlen prediktora a testi szégyen tekintetében (? = - 0,09, p < 0,001) az életkor, a családi állapot, a műtétnek való kitettség, a stigmatizáció és a depresszió kontrollálása mellett. A mediációs modellek szerint a magasabb stigmatizáció az alacsonyabb önegyüttérzésen keresztül járulhat hozzá magasabb szégyenélmény és depresszió kialakulásához, továbbá a magasabb szégyen az alacsony önegyüttérzésen keresztül magasabb depressziót eredményez, mely modell esetében teljes hatás figyelhető meg, azaz a szégyen teljes egészében indirekten, az önegyüttérzésen keresztül vezet depresszióhoz. Következtetések: A vizsgálat eredményei az önegyüttérzés fejlesztésének várható hatékonyságát emeli ki a szégyen, a stigmatizáció és a depresszió enyhítésének tekintetében, amely így hozzájárul az onkológiai betegek életminőségének javításához. A kutatás alapját képező transzlációs kutatás fő célja egy olyan komplex kognitív terápiás program kidolgozása, mely hiánypótló módon biztosíthat onkológiai betegek számára bizonyítottan hatékony pszichológiai intervenciót. Jelen kutatás eredményei egyértelműen alátámasztják a program létjogosultságát és jelentős pszichoonkológiai gyakorlat megalapozását jelentik.  Kulcsszavak: emlődaganat, önegyüttérzés, adherencia, depresszió, stigmatizáció, testi szégyen