BEVEZETÉS: Az anti-CD20 monoklonális antitest rituximab (Rituxan) szubkután formája diffúz nagy B-sejtes lymphoma (DLBCL), follicularis lymphoma (FL) és krónikus lymphocytás leukémia (CLL) kezelésére engedélyezett. A rituximab-SC (R-SC) alkalmazásával az eredeti, intravénás formához (R-IV) képest idő és klinikai erőforrások takaríthatóak meg, azonban több információra van szükség arról, hogy az erőforrásokra hogyan hat az R-SC alkalmazásának szélesebb körben történő elterjedése az Egyesült Államok onkológiai gyakorlatában. MÓDSZEREK: Egyetlen intézményben végeztünk retrospektív, obszervációs elemzést DLBCL-ben, FL-ben vagy CLL-ben szenvedő, felnőtt korú páciensek adatainak felhasználásával. Az elsődleges kimeneti paraméter a kezelőszék lekötöttségi idő (a beteg kezelőhelyiségbe történő belépése és a helyiség elhagyása közötti idő) volt. Másodlagos kimeneti adatként a gyógyszerfelírási szokásokat értékeltük. EREDMÉNYEK: Összesen 1190 beteg adatait elemeztük (kezelési időkeret: R-SC bevezetése előtt: n=490 [41%], az R-SC bevezetése előtt és után: n=189 [16%], az R-SC bevezetése után: n=511 [43%]). Az R-SC bevezetése utáni időszakban kezelt betegek közül 374-en (73%) kaptak R-IV-t, 52-en (10%) R-IV-t és R-SC-t is, 85-en (17%) pedig csak R-SC-t. Az R-IV-hez képest az R-SC alkalmazása átlagosan 37%-kal csökkentette kombinációs terápia esetén a kezelőszékben töltött időt (93,2 perc; p<0,001). A kombinációs terápiához képest a monoterápia (bármilyen beadási móddal) átlagosan 35,2 perccel (p<0,001) rövidítette le a kezelőszékben töltött időt, ami további 40,2 perccel csökkent R-SC esetén (p<0,001), összességében 62%-os (133,4 perces) csökkenést jelentve a teljes kezelőszékben töltött időben az R-IV-hez képest. A kezelőorvosok nagyobb valószínűséggel rendeltek el R-SC-terápiát az FL-ben szenvedő betegeknek, mint a DLBCL miatt kezelt páciensek számára. KÖVETKEZTETÉSEK: R-SC alkalmazása esetén egyesült államokbeli onkológiai környezetben szignifikánsan rövidebb a kezelőszékben töltött idő, mint R-IV esetén. A kezelés széles körű elterjedése várhatóan javítani fogja az ellátóhelyek hatékonyságát és a betegek hozzáférését az ellátáshoz, valamint csökkenteni fogja az egészségügyi erőforrásokra nehezedő terheket.