A beszűkült interokkluzális tér mindig komoly kihívást jelent a gyakorló fogorvosok számára, hogy esztétikailag kifogástalan restaurátumokat készítsenek, és ugyanakkor a lehető legnagyobb keményállományt is megőrizzék a fogakból. Jelen vizsgálat célja a második generációs CAD/CAM technikával készült monolitikus cirkónium-dioxid restaurátumok vastagsága és törési ellenállása közötti kapcsolat vizsgálata és annak meghatározása, hogy milyen mértékben lehet a korona vastagságát csökkenteni, elsősorban a moláris régióban, ott, ahol az interokkluzális tér csekély és a rágóerő a legnagyobb. 30 különböző tervezésű monolitikus cirkónium-dioxid koronát készítettek a második generációs CAD-CAM technológiával, amelyeket az okkluzális vastagság alapján három egyenlő számú [10] csoportra osztottak: A csoport 2 mm; B csoport 1,5 mm és C csoport 1 mm. A tesztkoronákat előkészített, extrahált természetes fogakra (felső premolárisok) rögzítették üvegionomér cementtel, majd ezeket a koronákat mechanikai vizsgálatnak vetették alá. Megállapították, hogy a monolitikus cirkónium-dioxid koronák törésállóságát jelentősen befolyásolta a vastagságuk. A vastagság növekedésével a törési ellenállás folyamatosan javult. Arra a következtetésre jutottak, hogy még az 1 mm vastag monolitikus cirkónium-dioxid restaurátum is elég erős volt ahhoz, hogy a moláris régióban ellenálljon a fiziológiás körülmények között fellépő maximális okkluzális megterhelésnek. Következésképen a moláris régióban a monolitikus cirkónium-dioxid restaurátumok vastagsága megbízhatóan 1 mm-re csökkenthető.  Kulcsszavak: törés, ellenállás, monolit, cirkónium, koronák, vastagság