Bevezetés: Az orvosok kiégése mára megkerülhetetlen kérdéssé vált világszerte, így a magyar orvosok körében is. A COVID-19-pandémia fokozta a kiégés gyakoriságát. Célkitűzés: A kiégés prevalenciájának és a demográfiai mutatókkal, valamint az ellátási típusokkal való összefüggéseinek feltárása Győr-Moson-Sopron vármegyében. Módszer: Keresztmetszeti vizsgálat (n = 481), melyben a kiégést a Maslach Kiégés Leltár HSS (Humán Szféra Kérdőív) változatával mértük fel. A kiégés és az egyes változók prevalenciájának elemzéséhez leíró statisztikai elemzést alkalmaztunk (átlag, szórás, gyakoriság). A folytonos változók esetén a csoportok átlagai közötti különbségeket független mintás t-teszttel, illetve varianciaelemzéssel, a kategóriás változók esetén a csoportok arányai közötti különbségeket ?2-teszttel vizsgáltuk. Eredmények: 481 orvossal végzett vizsgálat alapján a megkérdezettek 89,6%-át érintette a kiégés legalább egy dimenziója. A minta felére volt jellemző (52,8%) a nagy fokú érzelmi kimerülés. A deperszonalizáció magas szintje a minta 42,8%-át érinti, míg a személyes teljesítmény csökkenésének gyakori érzése a megkérdezettek 45,9%-ában volt jelen. Közel minden negyedik (24,7%) orvos esetén a kiégés mindhárom dimenziójában nagy értékeket találtunk. A mintát differenciálva azt találtuk, hogy a fiatalok körében (25-35 éves korosztály) különösen nagy a kiégés prevalenciája. A csak magánegészségügyben tevékenykedő orvosok csoportjában ritkább volt a kiégés. Következtetés: A kiégés prevalenciája nagy az általunk vizsgált orvosok körében. Szükséges lenne egy nemzeti prevenciós és intervenciós stratégia kidolgozása az orvosok kiégésének csökkentésére, már az orvosi egyetemeken megkezdve.  Kulcsszavak: kiégés, orvosok, egészségügy, COVID-19, demográfiai mutatók