A spontaneitás-tudatosság dimenzió mentén kirajzolódnak a művészi tevékenység pszichológiai jellemzői. A művészi fejlődés a spontán megnyilvánulásoktól halad a tudatos tervezés felé. A folyamat egyes állomásain vonzó és taszító referenciaelődök hatásai jelennek meg, míg a szerzőkre jellemző egyéni hang, stílus, alkotási lelemények ki nem alakulnak. A folyamat a művészi identitás megszilárdulásával és tudatos imázsépítéssel fejeződhet be. A művészek egy csoportja - naiv, autodidakta alkotók, pszichiátriai betegek - megmarad a spontaneitás stádiumában, vagy félúton megrekedve a vallomásosság keretei között műveik egyfajta öngyógyító jelleget ölthetnek. Regresszív állapotok (kémiai anyagok hatása, időskori demencia stb.) újra előhívhatják a spontaneitást. Vannak szerzők, akiknek spontán közlési megnyilvánulásait felülírhatja a tudatos imázsépítés. A művészi szocializáció lefolyásának jellegzetességei alapján megkülönböztethetünk élmény-, képesség-, gyermek-, polgár/tudós- és pszichiátriai beteg művészt. Kulcsszavak: spontaneitás, tudatosság, regresszió, művészi identitás, művészimázs, művész-tipológia