A dolgozat Pethő Bertalan gazdag és szerteágazó életművének két sajátos tanulmányát mutatja be. Az első egy szkizofrén zeneszerző-páciens szerzeményeinek elemzése 1967-ből, mely az akut pszichózis idején keletkezett műveket mutatja be, s egyik főbb sajátosságként a hiatus discursivitatis jelenségét éri tetten a művek kifejezéspatológiai elemzése során. A második tanulmány a fenti páciens műveinek 13 évvel későbbi katamnesztikus elemzése. A kronicizálódott, túlnyomórészt negatív tüneteket mutató késői, reziduális szakaszban a modoros katatónia határozta meg a klinikai képet, és a zenei kifejezéspatológiát. A két tanulmány a szakirodalomban szinte egyedülálló módon képez hidat a zene és pszichopatológia között, és jól példázza a zenei önkifejezés elemzésének hozadékát a szkizofrénia fenomenológiai megközelítése terén. Pethő Bertalan magasszintű zenei, zeneelméleti és összhangzattani jártasságának köszönhetően az olvasó egy sajátos ablakon keresztül nyer betekintést a szkizofrén élményvilágot meghatározó súlyos szelf-zavarba és elidegenedettségbe. Pethő megközelítése ma is aktuális: konceptuálisan jól illeszkedik a fenomenológiai pszichopatológia legújabb, ipszeitás-hiperreflexivitás irányzatába, illetve azokba a megközelítésekbe is, melyek a szkizofrénia szubjektív elidegenedését és reifikációját a 20. századi modernizmussal állítják párhuzamba.  Kulcsszavak: szkizofrénia, fenomenológia, zene, modernizmus