A nem metasztatikus, kasztráció­rezisztens prosztatarák - bár a betegek általában tünetmentesek - 5 éven belül az esetek 60%-ában áttétessé válik. A kezelés lehetőségét az új - vagy második - generációs androgénreceptor-gátlók (enzalutamid, apalutamid és legújabb szerként a darolutamid) adják, amelyek hatásosságát hasonló felépítésű klinikai vizsgálatokban (PROSPER, SPARTAN, ARAMIS) igazolták. Bár az onkoteam feladata a beteg általános állapota, kísérő betegségei, preferenciái alapján nem feltétlenül a statisztikailag "várhatóan leghatásosabb", hanem az adott páciens szempontjából "legbiztonságosabb" és "legelfogadhatóbb" szer javaslata. Mérlegelési szempont lehet, hogy a darolutamid esetében a mortalitás kockázatának csökkenésére vonatkozó relatív hazárd a vizsgálatban kedvezőbb értéket mutatott (-31% volt) az apalutamiddal (-22%) és az enzalutamiddal (-27%) végzett vizsgálatok eredményeinél. A darolutamid flexibilis szerkezetű, poláris molekula, amely a vad típusú és mutáns andro­génre­ceptorokhoz nagy affinitással kötődik, és monoterápiában sem emeli a szérum tesztoszteronszintjét. Struktú­rája következtében a vér-agy gáton kevéssé - a többi új generációs androgénreceptor-gátló közül a legkisebb mértékben - halad át. Mellékhatás­profilja kedvező. Bár a többi készítménnyel nem végeztek közvetlen összehasonlítást, a Darolutamid a klinikai vizsgálatok eredményei alapján hatásos és biztonságos szernek mondható.  kulcsszavak: prosztatarák, nem metasztatikus betegség, androgénreceptor-gátló, Darolutamid, mellékhatásprofil