Az 1970-es években jelentek meg azok a közlemények, amelyek szerint C-vitamin adásával a betegek élete meghoszszabbítható. Néhány év elteltével ezt a megfigyelést cáfoló eredmények születtek. Mivel a hatékonyságot tagadó közlemények duplavak, míg az igazoló közlemények "matched controlled" feltételekkel készültek, a tagadó nézet vált általánosan elfogadottá. Néhány évtized elteltével kimutatták, hogy a C-vitamin in vitro körülmények közt számos tumorsejt elpusztítására képes, majd ezt a megfigyelést állatokon végzett kísérletek eredményei is megerősítették. Sajnálatos módon ezt a hatást nem tükrözik a humán vizsgálatok megfigyelései, a különböző daganatos betegek C-vitamin kezelésével elért eredmények ellentmondóak. A referátum rámutat arra, hogy ez azzal magyarázható, hogy a C-vitamin hatásmechanizmusa nem ismert. Míg az in vitro és állatkísérletek körülményei standardizáltak, a tumoros betegeknél számos tényező befolyásolhatja a kezelés eredményességét, melyek közül a legfontosabb a cukorfogyasztás. Feltételezésünk szerint a C-vitamin a glikolízis folyamatában aktív szerepet tölt be, elektronmobilizáló képessége révén segíti az 02e- létrejöttét, amely a glükózból kialakuló CO2 kialakulásáért felel. Ha egy anoxiás eukarióta sejtben a C-vitamin/glükóz arány nem megfelelő (1:3), kevesebb rendelkezésre álló glükóz esetén az 02e- elpusztítja a sejtet. Ezt a hipotézist követve érthető, hogy a ketogén diétával együtt alkalmazott C-vitamin-kezelés hatékony, míg elmarad a hatás abban az esetben, ha a C-vitamin adásával egyidejűleg a beteg szénhidrát tartalmú táplálékot vagy folyadékot fogyaszt. Az öszszefoglalás ezen hipotézis alapján tekinti át a C-vitamin tumorkezelésre vonatkozó irodalmi adatait, összegzi a C-vitamin hatékonyságát befolyásoló (gátló, illetve fokozó) körülményeket, és ismerteti a terápia lehetőségeit és korlátait.  Kulcsszavak: C-vitamin, glikolízis, tumorterápia, aszkorbát, rosszindulatú daganat