Napjainkban a súlyos szívkoszorúér-betegségben szenvedő betegek kezelésére leggyakrabban alkálmazott terápia a perkután koszorúér intervenció, azaz az érintett, beszűkült érszakasz mechanikus tágítása, modellálása. Ez a beavatkozás több, mint négy évtizedes múltra tekint vissza, és óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt egy-két évtizedben. A klasszikus ballonnal történő tágításos módszeren számos módosítást hajtottak végre annak érdekében, hogy növeljék a beavatkozás sikerességét, biztonságosságát és hosszú távú hatékonyságát, de az igazi áttörést a sztent, azaz "érkitámasztó fémháló" hozta meg. Beültetésével jelentősen csökkent a koronáriák vissza-szűkülésének előfordulása, de sajnos még így is jelentős mértékben, 10-15%-ban kellett ezzel számolni. A klinikai tapasztalatok azt mutatták, hogy a későbbi, nem várt események csak úgy csökkenthetők, ha a megakadályozzuk a visszaszűkülést okozó neointima-proliferáció jelenséget. Erre kitűnő megoldás lett a sztentre felvitt antiproliferatívanyag leadó rendszer, azaz a DES. A nagyon késői, több mint egy év múlva megjelenő sztent trombózis megjelenése a szakembereket ráébresztette arra, hogy további fejlesztések szükségesek a DES-ek alkalmazásának területén. Jelen összefoglaló fő célkitűzése azoknak .a folyamatoknak és fejlesztéseknek az áttekintése, melyek az invazív kardiológiai beavatkozások szövődményeinek csökkentésében játszanak nagy szerepet, kezdve a sztent beültetését követő patofiziológiás folyamatok megismerésével, folytatva a sztent beültetés biztonságosságát növelő eljárások kifejlesztésének és alkalmazásának megvitatásával.