Az egyre szélesebb körben alkalmazott immunanalitikai módszerek magas analitikai szenzitivitással rendelkeznek, viszont jóval fogékonyabbak az antitest-interferenciákra. Antitestek jelenléte a beteg mintájában olyan téves eredményhez vezethet, amely a betegre nézve káros következményekkel (felesleges terápia, további invazív vizsgálatok, betegségtudat kialakítása) járhat A közlemény főként az endogén (troponin, tireoglobulin, prolaktin, TSH) biomolekulák ellen keletkező autoantitestekkel foglalkozik, amelyek makro-molekulák létrehozásával a fehérjekötésen alapuló módszerek reaktivitását változtatják meg. A fentieken kívül az enzimaktivitások mérésekor is megtévesztő eredményhez vezethetnek (amiláz, CK, GOT). Az endogén autoantitestek jelenléte betegséget nem okoz, de az analitikát zavaró, rejtett szubsztanciaként a klinikai képtől eltérő eredményt adhat. Ugy a makrohormonok, mint a makroenzimek heterogén etiológiájúak, főként olyan fehérje-polimerek, amelyek az IgG-autoantitestekkel képeznek komplexet. Féléletidejük hosszú, biológiai aktivitásuk alig van. Pontos meghatározásuk gélfiltrációs kromatográfiával történhet, ennek hátránya, hogy nem végezhető rutinszerűen, viszont a polietilén-glikol- (PEG-) kezelés mint egyszerűen kivitelezhető módszer az esetek többségében segíti a makromolekulák felfedését Rutinszerű szűrés az interakciókra csak akkor indokolt a laboratóriumban, ha ismerten gyakoribb az előfordulásuk (pl. differenciált pajzsmirigy-carcinomában a tireoglobulin elleni antitest, hyperprolactinaemiában a makroprolaktin jelenléte). Egyéb esetben a klinikusnak kell jelezni, hogy az eredmény nem illik a klinikai képbe. A szerzők egyrészt az irodalmi adatok, másrészt saját gyakorlati tapasztalataik alapján foglalják össze és mutatják be az analitellenes autoantitestek okozta interakciókat, azok előfordulási gyakoriságát