A metaforák nemcsak a költészetben és az irodalomban, de a hétköznapi és a tudományos nyelvben is fontos szerepet játszanak. Ugyanakkor a képletes nyelv megértésének agyi hátterét komoly viták övezik. Új kísérleti eredmények alapján úgy tűnik, hogy ha megfelelően kontrolláljuk a releváns pszicholingvisztikai változókat, akkor a korábbi feltételezésekkel ellentétben egyrészt nem a jobb, hanem a bal agyfélteke dolgozza fel még az újszerű, szokatlan (nem idiomatikus) metaforákat is. Másrészt megértésük nem tart hosszabb ideig, mint a hasonlóan újszerű szó szerinti kifejezéseké, ami pedig arra utal, hogy nem igényelnek különleges, csak a képletes nyelvhez szükséges műveleteket sem. Elképzelhető, hogy a metaforákat egyfajta speciális poliszémiaként, egy absztrakt tulajdonság behelyettesítése révén értjük meg. Ezáltal két fő pragmatikai funkció betöltésére válhatnak alkalmassá: 1. hogy elfedjék és 2. hogy kiemeljék a mondanivaló bizonyos elemeit. Végül röviden áttekintem, hogy a kognitív tudomány egy-egy metaforája hogyan terelheti a kutatást meghatározott irányokba, és mit árulhat el kutatók személyes agyi feldolgozási preferenciáiról.