Néhány évvel ezelőtt a tüdőrákkal kapcsolatos terápiás döntéshez elegendő volt a kissejtes (SCLC) és a nem kissejtes tüdőrák (NSCLC) elkülönítése. Napjainkban a helyzet gyökeresen megváltozott. A tüdőrák kemoterápiájában még mindig a platinaalapú kettős kombináció jelenti a bázisterápiát. Ugyanakkor csak néhány új citotoxikus ,készítményt vezettek be az utóbbi évtizedben. Míg az SCLC kezelése szempontjából lényegi újdonságról nem beszélhetünk, addig a NSCLC molekuláris diagnosztikája, gyógyszeres kezelése "forradalmian" átalakult. Ennek megfelelően a NSCLC már nem tekinthető önálló entitásnak. A terápiás döntéshozatal szempontjából szükséges mind a "klasszikus" patológiai, mind pedig a molekuláris szintű osztályozás. A komplexitás a gyógyszeres kezelésben a megfelelő citotoxikus kemoterápiás protokoll megválasztásában, a prediktív génhibákhoz hozzárendelt hatékony célzott kezelésben rejlik. Emellett új kihívás az immunterápia beillesztése a daganatellenes stratégiába. Természetesen mindezt össze kell hangolni a sebészeti és a sugárterápiás lehetőségekkel. Összességében tehát a genetika, a proteomika, a jelátvivő útvonalak ismerete, összekötve a betegek klinikai jellemzőivel, új fogalomként a "panomics" komplex rendszere, már a tüdőrákban is a gyakorlat részévé vált.