Az öngyilkosság a világ valamennyi országában ismert jelenség, melynek rizikóját számos kockázati és védőfaktor együttállása határozza meg. Bár az általános népességben az öngyilkosság és az öngyilkossági kísérlet ritka, ami jelentősen megnehezíti az ezzel kapcsolatos kutatást és így az öngyilkosság előrejelzését és prevencióját is, az öngyilkossági események viszonylag gyakoriak pszichiátriai betegek körében, akik gyakran keresik fel háziorvosukat az öngyilkossági cselekményt megelőző hetekben. Az öngyilkosságot megkísérlők és elkövetők között a major depressziós epizód a leggyakoribb pszichiátriai diagnózis (56-87%), azonban a depresszió sikeres akut és hosszútávú kezelése még e magas rizikójú csoportban is szignifikánsan csökkenti az öngyilkos magatartás kockázatát. Az unipoláris és bipoláris major depresszív epizód pontprevalenciája a háziorvosi gyakorlatban több mint 10%, azonban ezen esetek mintegy fele felismeretlen és kezeletlen marad, vagy nem megfelelően kezelik. Mivel az öngyilkosságot elkövetőknek több mint a fele keresi fel háziorvosát a halálát megelőző négy hét során, a háziorvosok kulcsfontosságú szerepet játszanak a fenyegető öngyilkosság felismerésében és megelőzésében. Számos nagy vizsgálat eredménye igazolja, hogy a háziorvosok és egyéb egészségügyi dolgozók képzése a depresszió felismerésével és megfelelő gyógyszeres kezelésével kapcsolatban, különösen pszichoszociális beavatkozások és közösségi ismeretterjesztés mellett, szignifikánsan javítja a depresszió felismerését és a kezelés hatékonyságát, így csökkentve az öngyilkossági kísérletek és befejezett öngyilkosságok számát a képzésen résztvevő háziorvosok ellátási területén.