A szkizofrénia az agy multikauzális, krónikusan zajló, egyes fázisaiban más-más tüneti konstellációval manifesztálódó megbetegedése. Három tünetegyüttes (pozitív, negatív, kognitív) aktuális fennállása határozza meg a terápiás beavatkozásokat, így a gyógyszeres kezelést is. A szkizofrénia terápiájában az antipszichotikumok alkalmazása nem nélkülözhető, az anxio-lítikumok, antidepresszívumok, antiepileptikumok csak adjuváns szerek, átmeneti beállítással. Az eddigi vizsgálatok szerint a kognitív zavarok befolyásolása sikertelen, a negatív tüneteké pedig kevés eredménnyel járt. A pszichotikus állapot tüneti redukciója és annak hosszútávú prevenciója viszont jól megválasztott antipszichotikummal az esetek többségében lehetséges. Az antipszichotikumok jelentik tehát a szkizofrénia farmakoterápiájának alapját, ezért farmakológiai jellemzőik, klinikai hatékonyságuk ismerete nélkülözhetetlen a klinikum számára. A szokványos típusos-atípusos felosztásuk túlhaladottnak tűnik, hiszen nem csak a két csoport között vannak különbségek, hanem az egyes csoportokon belül is. Szkizofréniában a pozitív tünetekre kifejtett hatásukban egy-két szer kivételével szignifikáns különbség nem kimutatható, mellékhatásprofiljuk viszont lényegesen eltérhet. A farmakoterápia megválasztásakor tehát a betegség lefolyásának stádiuma, tüneti manifesztációja, a beteg szomatikus állapota, a komorbiditás mellett a választandó antipszichotikum farmakodinámiás és farmakokinetikai jellemzői meghatározóak lehetnek. Így a pszichotikus állapotban hatékonyabb lehet a dopamin receptorokhoz nagyobb affinitású szer, hosszútávú kezelés során az extrapiramidális rendszert kevésbé befolyásoló gyógyszer, negatív tünetek dominanciája esetén a második generációs antipszichotikumok jönnek szóba. A gyógyszerválasztás után a másik fontos lépés a dózis meghatározása, amit az egyén szomatikus konstellációjának ismerete határozna meg. Azaz a felszívódási viszonyok, a gyógyszer metabolizációjában szerepet játszó enzimek aktivitása, a vér-agy gát működése. Ezek hiányában a klinikus a farmakológiai ismereteinek birtokában a gyógyszerválasz pontos értékelésével tudja beállítani az optimális dózist. Gyógyszerváltás a hatékonyság elmaradása vagy mellékhatások fellépésekor indokolt, és kivitelezése során szintén a farmakológiai jellemzőket kell figyelembe venni. A szkizofrénia lezajlása során bekövetkezhetnek depresszív, szorongásos vagy akár agresszivitással járó állapotok, amelyek adjuváns szerek beállítását indokolhatják. A klinikus feladata ilyenkor kibővül az előny/hátrány mérlegelésével. Természetesen a betegek kezelésében egyéni mérlegelés után szükséges lehet jól megválasztott pszichológiai intervenció vagy akár szocioterápia, amelyek azonban nem lehetnek sikeresek a jól beállított farmakoterápia nélkül. Nem elhanyagolható szempont a terápia során a betegek szubjektív állapotértékelése, a funkcionálásuk mértéke, amelyek szintén a gyógyszeres kezelés sikerén múlik. A rövid áttekintésben szerző a klinikus döntéseihez próbált segítséget nyújtani.