Az utóbbi évtizedben világossá vált, hogy a génekben kódolt információ fajok közötti eltérése nem lehet egyedül meghatározó forrása az élőlények sokféleségének. Az egyedfejlődés során a sejtvonalak térben és időben egyedi módon bekövetkező fenotípus-változásainak hátterében álló dinamikus tényezőknek mindössze egy eleme a genetikai kód maga. A sejt és az egész szervezet jellemzőinek kialakításában és fenntartásában tehát nagyobb szerepe van a környezet által kialakított génaktivitás-változásoknak, mint azt korábban gondoltuk. Az epigenom a kromatinra kerülő molekuláris jelzéseken keresztül közvetít a genom és a környezet között. Ezeket a különböző jelzéseket kutatják az epigenetika gyorsan fejlődő területei. A jelzések sejtciklusról sejtciklusra átkerülhetnek az utódsejtekbe, de akár generációkat átívelő módon is öröklődhetnek. Az epimutációk - az epigenom rendellenes megváltozásai - döntő szerepet játszhatnak olyan komplex emberi betegségek kialakulásában is, mint a rák. Az epigenetika jelentheti a hiányzó láncszemet a genetika, a környezet és a betegségek között, ezáltal jelentős hatással bírhat a jövő gyógyszerfejlesztésére és új terápiás/prevenciós megközelítéseket tehet lehetővé.