Az alvászavarok a 21. század leggyakoribb betegségei közé tartoznak. Népegészségügyi jelentőségük nő, hiszen az egészséges alvás a testi-lelki egészség egyik legfontosabb indikátora (Taylor és munkatársai, 2003, 2007). Az egyébként is gyakori alvászavarok között a leggyakoribb alvásbetegség az inszomnia. Az iparosodott kultúrákban a felnőtt lakosság kb. egyharmadának lehetnek inszomniás panaszai, 10%-uk esetében a panaszok krónikusak, és gyakoriságuk az életkorral emelkedik (Ohayon, 1996; Nau, Lichstein, 2005; Hohagen, Rink, Kappler, 1993). Egy Magyarországon készült, országos reprezentatív felmérés szerint (Hungarostudy, 2002) az inszomnia gyakorisága 9,2% volt (Novak, Mucsi és munkatársai, 2004). A kognitív viselkedésterápia számos bizonyítékkal megalapozott, hatékony kezelési módja az inszomniának, jelentősége különösen a krónikus inszomniák esetén nagy. Éppen ezért mind az Amerikai Alvástársaság (AASM), mind az Egyesült Királyság NICE-útmutatója szerint az első választandó kezelési módok között szerepel (Schutte-Rodin, Broch és munkatársai, 2008; NIH konszenzuskonferencia, 2005; Perlis, Jungquist és munkatársai, 2005; Wang, Wang, Tsai, 2005; NICE-irányelv 2004; Estivill, Bové és munkatársai, 2003; Smith, Perlis, Park, 2002; Purebl, Bánki és munkatársai, 2010). Ugyanakkor fontos hangsúlyoznunk, hogy a megfelelő cirkadián ritmus és egészséges, alvásbarát életmód életvitelszerű kialakítása nélkül tartós eredményeket csak kognitív terápiával nem tudunk elérni.