Az amorf forma kimutatása, vizsgálata és a különböző anyagok amorfizálhatósági tulajdonságainak meghatározása egyre inkább előtérbe kerül a gyógyszertechnológiában. Az amorf fázis számos előnyös és hátrányos tulajdonsággal rendelkezik a kristályos fázishoz képest. Előnyös tulajdonságai miatt amorfizálhatjuk közvetlenül a hatóanyagokat, vagy keletkezhet véletlenszerűen is különböző behatások miatt. Munkánk során 13 ható- illetve segédanyag amorfizálhatóságát vizsgáltuk egy termoanalitikai gyorsteszttel, amelyhez DSC készüléket használtunk. Meghatároztuk az egyes anyagok olvadáspontját (Tm) és üvegesedési hőmérsékletét (Tg). A Tg/Tm (K/K) arány segítségével meghatároztuk az anyagok amorfizálhatóságát. A kapott eredmények alapján két csoportba soroltuk az anyagokat: az első csoport anyagait nem tudtuk amorfizálni. Ezek voltak: a tenoxikám, a mannit, a nifluminsav, a teofillin és a lidokain. A második csoport anyagait üveges állapotba tudtuk vinni. Ezt a csoportot két alcsoportra osztottuk: az első alcsoportba a rosszul amorfi zálható anyagok tartoznak, amelyek a következőek: ibuprofén, meloxikám és piroxikám. A második alcsoport anyagai jól amorfizálhatóak. Ezek a következők: lacidipin, gemfibrozil, szorbit, loratadin, klórhexidin, és a klopidogrel hidrogén-szulfát.