Kinek a krízise? : esetek egy fővárosi általános iskolából / Szél Dávid
Bibliogr.: p. 255. - Abstr. hun., eng.
In: Psychiatria Hungarica. - ISSN 0237-7896. - 2010. 25. évf. 3. sz., p. 251-255.
"Kedves Szél Dávid! A 4. a osztályban a Rostás Klaudia és a Horvát Katalin mindig verik a Német Márkot. Kérem, enyhítse a verekedést! Megértését köszönöm! (Az igazgató)". Iskolapszichológusként legutóbb ez, a gyermekkézírással írott levél várt a postaládában, melyet az iskola egyik központi helyén helyeztem el, hogy a pedagógusok és a diákok problémáikkal megkereshessenek a rendelési időmön kívül is. Milyen lehetőségei vannak ilyen esetekben az iskolapszichológusnak? Sok problémára hívja fel ugyanis ez az üzenet a figyelmet: iskolai agresszió, tanári eszköztelenség, diákok tanácstalansága, bizalmatlansága a tanári karral szemben. Összességében elmondható, hogy az iskolák ezek megoldásához rövid távú, felszíni megoldásokat választanak, melyek mögött a legkülönbözőbb okok húzódnak. Fontos tudni azonban, hogy az erőszak és a motiválatlanság csupán tünet-hordozók, a valódi problémákat nem ezek jelentik. Amíg viszont a pedagógusok - részben önhibájukon kívül - csak a tüneteket kezelik, addig a problémának van ideje és lehetősége új megnyilvánulási módokat találni. Így idővel a "deviancia" önálló életre kel, eltűnik a szimbólumértéke és a jelentése a rossz magatartásnak. Írásomban esetek rövid bemutatásán keresztül fogok a fenti problémákról, valamint a lehetséges megoldásokról beszélni, melyekhez elengedhetetlen (lenne) a rendszerszemléleti attitűd elsajátítása, ahol a szocializációs ágensek - család, osztálytársak, pedagógusok, pszichológusok stb. - közösen dolgoznak a probléma megoldásán. Különösen fontos ez a szegregále (!) iskolákban, ahol a fenti problémák a diákokat és a tanárokat is súlyosabban érintik. Közösségi krízisek ezek, melyek megoldásához a közösség erejét kell felhasználni.