A hypopituitarismus általában nem specifikus tünetekkel járó, nehezen diagnosztizálható betegség, amely ugyanakkor életveszélyes állapotokhoz vezethet, és hosszú távon is fokozott halálozással jár. Etiológiájában a figyelem előterébe került a koponyatraumát vagy subarachnoidalis vérzést követően kialakult hypophysiselégtelenség. E kórképek előfordulása alapján feltételezhető, hogy a hypophysiselégtelenség lényegesen gyakoribb, mint azt korábban becsülték, és felismerésében hangsúlyozott a családorvosok szerepe. Ritka, leggyakrabban várandós állapothoz kapcsolódó betegség az autoimmun hypophysitis, amelyben változatos sorrendben és kombinációban jelentkeznek a hormon-hiányok tünetei. A jelenleg használt hormonpótló kezelések célja az élettanit megközelítő hormonszintek elérése, valamint a beteg számára kényelmes alkalmazás. A kezelés mindig egyénre szabott. Az optimális hormonpótlás kérdésében számos kihívással kell szembenézni: 1. Nem rendelkezünk megfelelő laboratóriumi paraméterekkel az ideális pótlás megítéléséhez, ezért fokozottan kell figyelni a klinikai képet. 2. Egy adott hormon bevezetése vagy dózisának módosítása befolyásolja a többi hormon iránti igényt. 3. A hormonpótlás kívánt szintjét az életkor, a társbetegségek és a várandós állapot jelentősen módosítják. Bővültek ismereteink a mellékvese glukokortikoid-termeléséről, ami a pótlás dózisának csökkentéséhez vezetett. Lényeges a fejlődés a férfi hormonpótlás vonatkozásában, elérhetővé váltak a transzdertnális készítmények és a háromhavonta adandó intramuszkuláris injekció. A hypopituitarismus ellátásában felnőttkorban is rutin eljárássá vált a növekedési hormon pótlása. A nem megfelelő hormonpótló kezelés hozzájárul a hypophysiselégtelenségben szenvedők fokozott mortalitásához.