Célkitűzés: Az onkopszichológiai szakirodalom hangsúlyozza a daganatos diagnózis tudomásulvételének traumatikus hatását. Az onkológiai diagnózis közlésének elmulasztásával, a diagnózis ismeretének, illetve nem ismerésének következményeivel nagyon kevés tanulmány foglalkozik. Vizsgálatunk alapvető célja feltárni azt, hogy a daganatos betegek mennyire ismerik onkológiai diagnózisukat, milyen jelentős különbségek vannak a diagnózisukat ismerő és nem ismerő páciensek között, illetve hogy hogyan lehet mérni a diagnózis nem ismerését, a diagnózis közlésének elmulasztását meghatározó (demográfiai, orvosi, pszichológiai és szociális) prognosztikai tényezőket. Módszer: Klinikai mintánkban 420 daganatos beteg van, 342 rosszindulatú (malignus), illetve 78 jóindulatú (benignus) onkológiai diagnózissal. 238 daganatos nőt és 182 daganatos férfit interjúvoltunk meg, akiknek az átlagéletkora 51,95 év. A kérdőívben szerepeltek a depressziót, a reménytelenséget, a megküzdési módokat és az életesemények számát mérő skálák. Az eredményeket a legfontosabb demográfiai-szociális és onkológiai tényezőkre korrigáltuk. A betegek kezelőorvosai kitöltöttek egy rövid, 9 kérdésből álló kérdőívet, melyben a daganat típusára, a daganat lelőhelyére, a kezelés módjaira kérdeztünk rá, valamint arra, hogy a betege ismeri-e a saját diagnózisát. Eredmények - konklúzió: Eredményeink arra mutattak rá, hogy a nem tájékoztatott páciensek idősebbek, izoláltabbak, alulképzettebbek és szignifikánsan depressziósabbak, reménytelenebbek, illetve alacsonyabb a problémaelemző megküzdési képességük. A logisztikus regresszióanalízis eredményei szerint a daganatos diagnózis nem ismerését, a tájékoztatás hiányát legnagyobb mértékben a tumor típusa (malignus) és a depresszió mértéke jelzik előre. Eredményeink felhívják a figyelmet a daganatos diagnózis közlésének jelentős orvosi, pszichológiai és szociális vonatkozásaira, illetve a páciensközpontú tájékoztatás fontosságára.