A kemoterápia-érzékenység - illetve -rezisztencia - az utóbbi másfél évtized klinikai megfigyelései alapján került a petefészekrák prognosztikai faktorainak sorába; e tényező a korábbiaknál szorosabb korrelációt mutat a kórlefolyással. Az érzékenység két fontos eleme, amelyek kombinációja azt szemikvantitatív módon méri: az első vonalbeli kezeléssel elért remisszió és annak tartama. A kemoterápia-rezisztencia és -szenzibilitás definíciója a petefészekrákos betegek platinabázisú kemoterápiája során tett megfigyeléseken alapul. Ez a hatóanyag ma is meghatározó a petefészekrák kemoterápiájában, a betegség lefolyása során többszöri alkalmazásban is. Így beszélhetünk platinamentes intervallumról, amelynek prolongálása platinamentes protokollokkal megnöveli a harmadik vonalban végzett platinareindukcióval elérhető remissziót, annak kedvező hatásaival a túlélésre. A fenti megfigyelések ellenére vannak centrumok, amelyek előnyben részesítik a korai ismételt taxán/platina kezelést a platinamentes intervallum prolongálásával szemben, kitéve betegeiket az elsősorban nem hematológiai kumulatív toxicitás jelentős kockázatának; különösen rontja az életminőséget a neurotoxicitás. Az irreverzíbilis veseparenchyma-laesio pedig a további kemoterápia akadályát képezheti.