A fogszabályozó kezelések egy részénél a terápia maradó fog vagy fogak eltávolítását is magában foglalja. Az extrakciós gyakoriság felmérésére irányuló objektív vizsgálatok száma kevés, és a nemzetközi irodalomban publikált adatok rendkívül eltérőek. Ez azt mutatja, hogy a kezeléstervezésben az extrakciós döntést gyakran nem a bizonyítékon alapuló fogorvoslás alapelvei szerint hozzák meg. Klinikájukon a szerzők a 2004. január 1. és 2006. december 31. között kidolgozott kezelési terveket (416) vizsgálták retrospektív módon. A fogeltávolítással járó kezelések arányát a teljes beteganyagot tekintve 41,59%-nak, a tervezés időpontjában maradó fogazattal rendelkező páciensek esetében pedig 51,63%-nak találták. Leggyakrabban Angle II/2 osztályban (49,71%), legritkábban Angle I osztályban (30,17%) indikáltak fogeltávolítást. Vizsgálatuk szerint döntésüket a kefalometriai analízis eredményei közvetlenül nem befolyásolták. A maradó fogazati időszakban tapasztalt magasabb extrakciós arány azt mutatja, hogy amikor már nem tudunk interceptív kezelési lehetőségeket alkalmazni, gyakrabban kényszerülünk fogeltávolításra. Másrészt, korai vegyes fogazati időszakban az alacsonyabb arány oka, hogy a fogeltávolítás elkerülésére irányuló kezelések ebben az időszakban nagyobb számban és szélesebb körben alkalmazhatók.