A közösség egészségének ügyével, klasszikus formájában az elméleti és alkalmazott közegészségtan foglalkozott, amelynek a II. világháború utáni korszerűsített formája több évtizedes késéssel és népegészségtan elnevezéssel, csak az 1989-es rendszerváltozás után érkezett Magyarországra. Mivel a fogorvosképzés elkülönülése az általános orvosképzéstől csak a XX. század első felében kezdődött, és a század második felében teljesedett ki, érthető, hogy a szakma csak az utóbbi két évtizedben kezdte megfogalmazni sajátos viszonyát a közösség egészéhez. Ezzel a fogorvoslás is kilépett abból a keretből, amely addig csupán az individuális kezelések összességét jelentette, és tevékenységének elméleti és alkalmazott tudományát populációs szinten is megfogalmazta.