Szerzők vizsgálatának célja, hogy értékeljék, milyen mértékben járul hozzá az ellátatlan szuvas üregek, valamint a subgingivális és approximális tömés- és koronaszélek okozta tartós plakkretencióból származó gyulladás a parodontális tapadásveszteséghez. Plakkretenciós tényezők előfordulását a Parodontológiai Klinika röntgen archívumából véletlenszerűen kiválasztott 200 krónikus parodontitisben szenvedő páciens OP felvételén vizsgálták. A röntgenképek kiértékelése során, 1:2 nagyítású kézi nagyító és milliméter beosztású, átlátszó vonalzó segítségével mérték minden teljesen előtört fog körül az approximális alveoláris csontveszteséget, valamint értékelték a restaurátumok minőségét. Az átlagos alveoláris csontpusztulás mértékét hasonlították össze hibás restaurátumokkal ellátott, illetve approximálisan szuvas fogak, valamint ugyanabban a szájban lévő ép koronájú fogak körül. Statisztikai értékeléshez lineáris regressziós analízist és Anova-módszert alkalmaztunk. A véletlenszerűen kiválasztott 200 OP felvétel közül 177 felelt meg a beválasztási követelményeknek. A betegek átlagéletkora 49,98, átlagos radiológiai approximális csontvesztesége 5,44 mm volt, amely az életkorral emelkedő tendenciát mutatott. A 177 betegnek összesen 3618 foga volt; ezek közül 1407 fogban találtunk lokális plakkretenciós tényezőt (164 fogban approximálisan ellátatlan carieses léziót, 1243 fognál approximális tömést vagy koronát). Radiológiailag a vizsgált restaurátumok 82,5%-a volt hibásnak ítélhető az approximális széli záródásuk alapján. A legtöbb ellátatlan szuvas üreggel, töméssel illetve koronával rendelkező fog a front és a moláris régióban fordult elő. Az átlagos approximális tapadásveszteség ezen fogak mellett mindig fokozottabb volt, mint az ép, kontroll fogak körül. Négy mm-nél súlyosabb átlagos approximális csontvesztesége 113 betegnek volt, az átlagéletkoruk 53,2, a csontveszteség átlaga 5,80 mm volt. Az ebben a csoportban a vizsgált plakkretenciós tényezővel rendelkező és ép fogak mentén mért parodontális tapadásnívó közötti különbség kisebb volt, mint a közepesen súlyos parodontális tapadásveszteséggel bíró csoport esetében. Azonban a különbségek egyik csoportban sem voltak szignifikánsak. Viszonylag sekély tasakban a nagy számban előforduló rossz korona vagy tömésszél, illetve szuvas lézió komoly mértékben hozzájárulhat az ínygyulladás, majd a fogágygyulladás kialakulásához és terjedéséhez. Előrehaladott parodontális tapadásveszteség mellett vizsgálatuk tanúsága szerint a helyi plakkretenciós tényezők már csak kis mértékben járulnak hozzá a tapadásveszteség további súlyosbodásához.