Az élet értelmességének szubjektív megélése időskorban / Szemán Anita [et al.]
Bibliogr.: p. 325-326. - Abstr. hun., eng.
In: Mentálhigiéné és Pszichoszomatika. - ISSN 1419-8126, eISSN 1786-3759. - 2007. 8. évf. 4. sz., p. 309-327. : ill.
Az "őszülő társadalmakban", így Magyarországon is a lakosság öregedésével párhuzamosan egyre nagyobb kihívást jelent az időskorú emberek jólétének biztosítása, szomatikus, pszichés és szociális szempontból egyaránt. Az időskor az elmúlás és a bejárt életúttal való szembenézés, "az elszámolás" időszaka. Ezekre az évekre esik az eriksoni értelemben vett utolsó pszichoszociális stádium, melynek központi feladata személyes életutunk saját vállainkon nyugvó "értelmének" fellelése. Ennek a folyamatnak Erik H. Erikson szerint kétféle kimenetele lehet: egyrészt a személyes felelősség és a halandóság elfogadását tükröző, az élettel való megelégedettségben gyökerező én-integritás, másrészt pedig ennek a felhalmozott én-teljességnek a hiányáról illetve elvesztéséről tanúskodó kétségbeesés. Az élet végességének elfogadásában a teljes életutunkat átívelően biztonságot nyújtó kötődéseink tükröződnek. Öregedésünk - és a modern, nyugati társadalmakban ezzel szinte kötelezően együtt járó szerepvesztés/váltás elfogadása - nagyrészt az életnek jelentést és tartalmat adó értelemteljes cél fellelésének, a mindennapi szociális környezetben betöltött szerep szubjektív megélésének, továbbá az egyéni életúttal, a személyes múlt meghatározó eseményeivel kapcsolatos érzéseink függvénye. Vizsgálatunkban gerontológiai korú (65 éven felüli) személyek három csoportját vizsgáltuk: belgyógyászati osztályon kezelt idős embereket, szociális intézményben, Idősek Házában élő időseket, illetve otthonukban - egyedül vagy családtagjaival - élő, szociálisan aktív, Idősek Klubját rendszeresen látogató embereket (összesen 75 idős embert). Vizsgálati módszerek: az Élet értelmébe vetett hit skála, ennek kiegészítéseként a mindennapi szociális környezetben betöltött szerep szubjektív megélését vizsgáló kérdés, és egy általunk összeállított kérdéssor (vizsgálat helyszíne, demográfiai adatok: nem, kor, családi kapcsolatok, személyes élethelyzet szubjektív megítélése, társas aktivitás, szociális veszteségek és az egészségi állapot szubjektív megítélése). A kérdéssorban központi helyet kapott egy, az egyéni életúttal és a múlttal kapcsolatos megbánás meglétét illetve hiányát felmérő félig strukturált interjú. Eredményeink, várakozásainknak megfelelően azt mutatják, hogy a meglévő és "működő" családi, szociális kapcsolat(ok) a legjelentősebb protektív faktor az időskori kétségbeesés megjelenésével szemben. Bár az eltérések nem szignifikánsak, elmondható, hogy a pillanatnyi élethelyzet szubjektív megítélése jelentős, azonos tendenciájú hatást gyakorolt az élet értelmességének megítélésére. A közösségi tevékenységekben, társas összejöveteleken való részvétel és az egészségi állapot pozitív megítélése szignifikánsan emelte az "Élet értelmébe vetett hit" változó értékeit. Azon személyeknél, akik életútjukra visszatekintve megbánással kapcsolatos érzésekről számoltak be, drasztikusan lecsökkent az élet értelmébe vetett hit. A vizsgálat helyszíne és a mindennapi szociális környezetben betöltött szerep ugyancsak szignifikáns hatást gyakorolt vizsgált változónkra. Ahogy emelkedik az egyéni fontosság, a "szükség van rám" érzés szintje, úgy növekszik az élet értelmébe vetett hit is, következésképpen a ritkább szövésű szociális hálóval rendelkező, kedvezőtlenebb életkörülmények között, Idősek Házában élő emberek a legveszélyeztetettebbek.