Célkitűzés: A nyálmirigyek gyulladásos és köves elváltozásaiban a diagnózis felállítása olykor bonyolult folyamat. Szerzők célul tűzték ki a röntgen- és ultrahang-eljárások diagnosztikus értékének felmérését és összehasonlító vizsgálatát. Anyag és módszer: A PTE ÁOK Fogászati és Szájsebészeti Klinika ambulanciáján, 30 hónapos időszakban, sialoadenitises és sialolithiasisos panaszokkal jelentkező betegek vizsgálata történt. Az összes betegnél panorámafelvétel, sublingualis és submandibularis mirigyek esetén ráharapásos, parotis esetén antero-posterior "felfújt" bukka és intra- orális bukka röntgenfelvétel készült, amelyet ultrahang-vizsgálat követett. Differenciál diagnosztikai problémák esetén további FTAB, CT, MRI vizsgálat vagy szükség szerint sebészi próbaexcízió történt. A feltételeknek 52 beteg (35 nő, 17 férfi, átlag életkor 44,9) felelt meg. Eredmények: Sialolithiasis esetén az ultrahang vizsgálóeljárás érzékenysége 75,0%, a röntgenvizsgálaté 60,7% volt. Együttes hatékonyságukat 91,3%-nak, sialoadenitis esetén az ultrahang szenzitivitását 77,4%-nak találták. Lithiasisnál, két esetben csak a CT, sialoadenitisnél két esetben csak FTAB, négy esetben csak MRI bizonyította diagnózisukat. Összefoglalás: A CT és MRI vizsgálatok egyértelmű előnyei ellenére, a natív röntgen és ultrahang még jó ideig meghatározó diagnosztikus módszerek maradnak, olcsóságuk és könnyebb hozzáférhetőségük miatt. A mirigy kivezető járaton belüli pathogén okok felderítése további fontos feladat a diagnosztikus folyamatban.