Egyszerű keresés   |   Összetett keresés   |   Böngészés   |   Kosár   |   Súgó  


Részletek

A cikk állandó MOB linkje:
http://mob.gyemszi.hu/detailsperm.jsp?PERMID=89187
MOB:2006/4
Szerzők:Szücs Nikolette; Gláz Edit; Varga Ibolya; Tóth Miklós; Kiss Róbert; Patócs Attila; Jakab Csilla; Perner Ferenc; Járay Jenő; Horányi János; Dabasi Gabriella; Molnár Ferenc; Major László; Fűtő László; Rácz Károly; Tulassay Zsolt
Tárgyszavak:ALDOSZTERON; HYPERALDOSTERONISMUS
Folyóirat:Orvosi Hetilap - 2006. 147. évf. 2. sz.
[https://akjournals.com/view/journals/650/650-overview.xml ]


  A primer aldosteronismus diagnosztikája és a kezelés eredményei 187 beteg adatainak retrospektív elemzése alapján / Szücs Nikolette [et al.]
  Bibliogr.: p. 58-59. - Abstr. hun., eng.
  In: Orvosi Hetilap. - ISSN 0030-6002, eISSN 1788-6120. - 2006. 147. évf. 2. sz., p. 51-59. : ill.


Bevezetés: A primer aldosteronismus a mineralocorticoid hypertonia leggyakoribb formája. A kórképet 1955-ben Jerome W. Conn írta le; az azóta eltelt idő alatt a betegség prevalenciájával, diagnosztikájával és kezelésével kapcsolatos ismeretek jelentősen fejlődtek. Célok: A szerzők a Semmelweis Egyetem II. Belklinikán 1958 és 2004 között primer aldosteronismus miatt vizsgált 187 beteg adatainak retrospektív feldolgozásával elemezték a diagnosztikai módszerek hatékonyságát és a kezelés eredményeit. Módszerek: A szerzők áttekintették a diagnosztika korábbi és jelenlegi módszereit, a primer aldosteronismus különböző típusainak gyakoriságát és a műtéttel kezelhető primer aldosteronismus típusokban a műtéti kezelés eredményeit. Eredmények: Az összes primer aldosteronismus eset több mint kétharmadában aldoszterontermelő adenomát mutattak ki (n=135); a második leggyakoribb típus az idiopathiás hyperaldosteronismus volt (n=46). Féloldali primer adrenocorticalis hyperplasiát 5 betegben, aldoszterontermelő mellékvesekéreg-carcinomát egy betegben találtak. Az I. típusú familiáris hyperaldosteronismus (glukokortikoiddal gyógyítható aldosteronismus) kimutatására az aldoszteronszintáz/11b-hidroxiláz gén chimera molekuláris biológiai vizsgálatát 30 betegben végezték el, azonban betegségokozó genetikai eltérést egyetlen esetben sem tudtak igazolni. Az aldoszterontermelő adenomában és idiopathiás hyperaldosteronismusban szenvedő betegek legfontosabb klinikai paramétereinek összehasonlításakor a hypertonia diagnózis előtti fennállási idejében, illetve a systolés és diastolés vérnyomásértékekben nem találtak szignifikáns különbséget. A dokumentált legalacsonyabb szérumkáliumszint átlaga aldoszterontermelő adenomában szenvedő betegekben (2,8+-0,1 mmol/l) kissé alacsonyabb volt, mint az idiopathiás hyperaldosteronismusban szenvedő betegekben (3,1+-0,2 mmol/l), de a különbség a két csoport között nem volt szignifikáns. Normokalaemiás primer hyperaldosteronismust 7 esetben igazoltak. A plazmaaldoszteron (ng/dl) és a plazmarenin-aktivitás (ng/ml/óra) hányadosa az összes aldoszterontermelő adenomás betegben és 5 beteg kivételével valamennyi idiopathiás hyperaldosteronismus esetben 20 felett volt. A primer aldosteronismus igazolására és típusainak elkülönítésére a betegek többségében elvégzett, furosemid adásával kombinált posturalis teszt - a teszt során a plazmakortizolszint növekedésével járó esetek kizárása után - 69%-os szenzitivitással és 92%-os specificitással jelezte aldoszterontermelő adenoma fennállását. Radiológiai képalkotó vizsgálatokkal nem, vagy bizonytalanul kimutatható mellékvese-adenoma, valamint kétoldali mellékvese-adenoma esetén hormonvizsgálatokkal egybekötött szelektív vérvételt alkalmaztak mellékvesevénából (n=55). Négy beteg kivételével az összes aldoszterontermelő adenomás betegben mellékvese műtét történt; a műtéti lelet és a posztoperatív hormonvizsgálatok az összes operált betegben igazolták a műtét előtti diagnózist. A hypokalaemiás betegekben a műtét után a szérumkáliumszint normálissá vált és a műtét előtt rendszerint közepesen súlyos vagy súlyos hypertonia a műtét után szintén enyhült vagy megszűnt. Következtetések: Az újabb nemzetközi vizsgálatokkal szemben a szerzők megfigyelései nem támasztják alá a normokalaemiás primer aldosteronismus nagy gyakoriságát és az aldoszteronantagonistákkal jól kezelhető idiopathiás hyperaldosteronismus gyakoribb előfordulását. Ezért okkal feltételezik, hogy hazai hypertoniás betegek körében a primer aldosteronismus esetek jelentős része - melyek nem társulnak súlyos hypokalaemiával - ismeretlenek maradnak.