Jelen összefoglaló célja a triciklusos szerek és az első generációs SSRI-k, a kettőshatású (szerotonerg és noradrenerg) venlafaxin illetve amirtazapin és az SSRI-k valamint az escitalopram más SSRI-kkel illetve venlafaxinnal történt összehasonlító klinikai vizsgálatainak áttekintése, a hatékonyság és tolerálhatóság hatásmechanizmussal való összefüggéseinek elemzése. A klinikai adatok arra utalnak, hogy a többszörös hatásmechanizmus valóban javíthatja a hatékonyságot, ugyanakkor a többféle neurotranszmitterre ható szereknél a mellékhatások valószínűsége is növekszik. A fejlesztés új lehetőségét jelenti a néhány éve forgalomba került escitalopram molekula, amely jelenleg egyedülálló módon, kettős támadásponttal hat a szerotonerg transzmisszióra, melynek révén a hatékonyság úgy fokozható, hogy közben a szelektivitásból fakadó kedvező mellékhatás-profil is megmarad. A klinikai vizsgálatok alapján az escitalopram az első generációs SSRI-knél kedvezőbb hatékonyságot, gyorsabb hatáskezdetet, magasabb remissziós arányt eredményez. Az escitaloprammal elérhető remissziós arány a venlafaxinéval legalább megegyező, ugyanakkor az escitalopram annál gyorsabb hatáskezdetet, gyorsabban kialakuló tartós remissziót és jobb tolerálhatóságot mutat. Az escitalopram kedvező klinikai hatékonysági adatainak hátterében a szerotonin transzporter fehérjén megvalósuló egyedülálló kettős szerotonerg hatása állhat.