Bevezetés: A neoadjuváns kemoterápia a lokoregionálisan előrehaladott emlőrákos betegek kezelésében egyre nagyobb szerepet kap. Szerzők ismertetik az emlőrák biológiai viselkedésének hipotéziseit, melyek ismerete támasztja alá ennek a kezelési formának a létjogosultságát. Áttekintik a primer kemoterápia fejlődési vonalát, elemzik a kezelés lehetséges előnyeit, hátrányait és problémáit is. Vizsgálat célja: A szerzők a lokoregionálisan előrehaladott emlőrákos betegek neoadjuváns kemoterápiájával elérhető eredményeket és a kezelést követő emlőmegtartó műtétek arányát vizsgálták. Módszer: 67 beteg kapott neoadjuváns kemoterápiás kezelést 1999. 01.01. és 2003.12.31. között. 23 betegünk III A, 35 betegünk III B, 9 betegünk III C stádiumba tartozott. A betegek 63%-a neoadjuváns CEF kemoterápiában, 19%-a neoadjuváns 3M kemoterápiában, 18%-a pedig neoadjuváns Taxotere+ Farmo-rubicin kemoterápiában részesült. Eredmények: A neoadjuváns kemoterápiát követően 5 betegnél észleltünk változatlan státuszt (stable disease SD), 32 betegünknél a daganat mérete 50%-nál kisebb mértékben csökkent (minor response MR), 28 esetben a daganat mérete 50%-nál nagyobb mértékben csökkent (partial response PR), 2 esetben pedig teljesen eltűnt (complete pathologic response pCR). Húsz esetben, tehát a betegek 30%-ánál történt emlőmegtartó műtét. Következtetések: Saját tapasztalatunk és véleményünk alapján a neoadjuváns kezelés indokolt a lokoregionálisan előrehaladott emlőrák kezelésében, nagyobb lehetsőég nyílik emlőmegtartó műtétre, és a mastectomia és axillaris blockdissectio is technikailag könnyebben kivitelezhetővé válik. A neoadjuváns taxán kezeléstől várható az eredményeink javulása. Hosszabb távú nyomon követést követően lehet majd végleges következtetéseket levonnunk.