A fenti tanulmányok eredményeinek a hazai viszonyok ismeretében történő értelmezése során fontos figyelembe venni, hogy Magyarországon a postmenopausális hormonpótlás jóval később (10-12 évvel ezelőtt) jelent meg, mint az Egyesült Államokban. Nálunk, akárcsak a legtöbb európai országban, már a korszerűbb, mikrokristályos 17ß-ösztradiolt tartalmazó készítmények honosodtak meg, a CEE tartalmú készítmények pedig paradox módon csak az elmúlt 4-5 évben váltak hozzáférhetővé, és ezek nem is igazán terjedtek el. Míg az Egyesült Államokban a kombinált hormonpótlásra használt készítmények piacán a fenti tanulmányban is vizsgált, CEE mellett medroxiprogeszteron-acetátot tartalmazó készítmény részesedése a legjelentősebb, hazánkban, akárcsak Európa többi országában, a legelterjedtebb progesztogén komponens a noretiszteron-acetát és újabban a didrogeszteron, valamint a kissé drága természetes progeszteron. Szintén fontos szempont, hogy az alkalmazott konjugált ösztrogén 0,625 mg/nap dózisban került alkalmazásra, mivel a vizsgálatok indításakor ez volt az általánosan elfogadott kezelési mód. Napjainkban azonban ennek a dózisnak a fele a megszokott. Hasonló a helyzet a 17ß-ösztradiollal kapcsolatban is, ahol a szokásos napi adag a korábbi 2 mg-ról 1 mg-ra mérséklődött Európában is. Kérdés tehát, hogy kisebb adagokkal a WHI vizsgálathoz hasonló eredményt kapnánk-e?