A világszerte vezető halálokként szereplő tüdőrák kb. 80%-át a nem kissejtes tüdődaganatok alkotják. Ezek nagy része sajnálatos módon későn, előrehaladott stádiumban kerül felismerésre, amikor a beteg életkilátásai már meglehetősen szerények. Annak ellenére, hogy az elmúlt néhány évben előrelépés történt a tüdőrák molekuláris és genetikai alapjainak megértésében, valamint jelentős fejlődésen ment át a sebészi, a kemo- és a radioterápia, a nem kissejtes tüdődaganatban szenvedő betegek ötéves túlélése változatlanul rossznak mondható. A betegség kezelése ezáltal továbbra is jelentős kihívást jelent a klinikus számára. Több, a molekuláris ismeretekre alapozott terápiás lehetőség is körvonalazódni látszik azonban, melyek már a közeljövőben alkalmassá válhatnak a nem kissejtes tüdődaganatban szenvedő betegek túlélésének meghosszabbítására. Bár a daganatos progresszió különböző lépéseit gátló szerek között számos átfedés van, a jelenleg vizsgált fő vegyületcsoportok az alábbiak: epidermalis növekedési faktor gátlók, angiogenezisgátlók és antivascularis szerek, szignáltranszdukciót befolyásoló szerek, apoptosisinduktorok, eikozanoid jelátvitelt befolyásoló, valamint immunterápiás vegyületek. A fenti szerek klinikai tesztelésével kapcsolatban egyelőre sajnos a negatív tapasztalatok túlsúlya észlelhető, ugyanakkor reményeink szerint e vegyületek megfelelő kombinálása egymással, illetve a klasszikus tumorellenes kezelési lehetőségekkel ? az ún. személyre szabott kezelési protokollok alkalmazása ? lehetőséget teremthet a nem kissejtes tüdődaganatban szenvedő betegek életminőségének javítására, illetve túlélésének meghosszabbítására. A szerzők az alábbiakban összefoglalják a molekuláris célzott terápiákkal nem kissejtes tüdőrákban eddig szerzett tapasztalataikat.